A rugalmas kompozit anyagok gyártási folyamata jellemzően három fő szakaszból áll: az aljzat előkészítéséből, a kompozit formázásból és az utófeldolgozásból{0}}. Az aljzat-előkészítési fázis során az anyag tervezett felhasználása alapján kiválasztunk egy megfelelő rugalmas hordozót-, például nem-szövetet, poliészter fóliát, üvegszálas szövetet vagy polimer elasztomereket-. A különböző anyagok közötti kötési teljesítmény javítása érdekében a hordozó felületét általában tisztításnak, szárításnak vagy plazmakezelésnek vetik alá a gyártás során; ez a felületi aktivitás és a tapadási képesség fokozását szolgálja, ezáltal stabil alapot teremt a későbbi kompozit műveletekhez.
Az általános feldolgozási technikák közé tartozik a forró-sajtolásos laminálás, a ragasztás, a bevonat laminálása és a rétegenkénti-rétegenkénti laminálás. Ezek közül a meleg-sajtolásos laminálás hőt és nyomást használ fel, hogy több anyagréteget összefüggő egésszé köt, így alkalmas szigetelőanyagok és rugalmas elektronika gyártására. A ragasztós kötés ezzel szemben gyanták vagy polimer ragasztók használatával éri el az anyagkohéziót, ami olyan előnyöket kínál, mint a folyamat rugalmassága és nagy alkalmazkodóképessége. Az igényes funkcionális követelményeket támasztó rugalmas kompozit anyagokhoz vezetőképes töltőanyagok, nanorészecskék vagy erősítő szálak építhetők be az anyag elektromos vezetőképességének, kopásállóságának és mechanikai szilárdságának javítása érdekében. A teljes kompozit folyamat során az olyan paraméterek szigorú ellenőrzése, mint a hőmérséklet, a nyomás és az időtartam, elengedhetetlen az anyag teljesítményének stabilitásának biztosításához.
Az összetett folyamat befejezése után az anyagot további utófeldolgozáson{0}}mennek keresztül, hogy tovább optimalizálják funkcionális teljesítményét és termékminőségét. Az utófeldolgozás-általános lépései közé tartozik a kikeményítés, a hasítás, a domborítás, a felületbevonás és a teljesítményteszt. Például a hőkezelés megerősítheti az anyag belső szerkezeti stabilitását, ezáltal javítva a hővel és öregedéssel szembeni ellenállását; eközben a felületi bevonatkezelések javíthatják az olyan tulajdonságokat, mint a víztaszító képesség, a korrózióállóság vagy az antisztatikus képesség.
